.jpg?w=279&h=186)
.jpg?w=420&h=280)
Mikulás, mesevilág, fényárban úszó autók és igazi karácsonyi varázslat vár benneteket december 3–6. között Lovason! A gyerekek személyesen találkozhatnak a Lappföldről érkező finn Mikulással is, ha különleges téli családi programot kerestek a Balatonnál, irány Lovas!
Badacsonytól Zalakarosig tekertünk, teszteltük az új bringautakat, és megnéztük, hol érdemes két kerékkel megszállni. Mi már kipróbáltuk: a Nyugat-Balaton ősszel is tekerésre csábít – pattanjatok nyeregbe, és fedezzétek fel ti is!
Nyolc Nivegy-völgyi borászat, egy közös bor és nagy tervek. Bemutatkozott a NivEGY 2025-ös évjárata, amely jóval többről szól egy palack bornál: a borászok közösen építenék a Nivegy-völgy jövőjét, erősítenék a borvidék identitását, és hosszú távon akár évi százezer palackig növelnék a termelést. Mutatjuk, hogyan fogott össze nyolc pince egy közös célért!
Szeptember 29-én a balatongyöröki Promenád Kávézóban zajlott a 2026-os Balaton sütije verseny. Szuper őszi napsütés segítette a 7 tagú zsűri munkáját, természetesen mi is ott voltunk, és bele-belekóstoltunk a nevezett desszertekbe.
Azt, hogy kik lettek a győztesek, még nem árulhatjuk el, de október 11-én a badacsonyi Füge Feszten ti is megismerhetitek az idei győztes balatoni desszerteket!
Őszi napsütés, Balatonra néző panoráma, egy séta az arborétum különleges növényei között, és persze rengeteg finom szörp, mi is belekóstoltunk a Balatoni Szörpfesztivál hangulatába a badacsonyörsi Folly Arborétumban. Ha eddig azt gondoltad, hogy a Balaton elsősorban nyári úti cél, a Folly ősszel gyorsan meggyőzött volna az ellenkezőjéről.
Szeptember 8-án egy Magyarországon egyedülálló formátumú bringaparkot adtak át a balatonfüredi Forrás Sportparkban. A nagyszabású fejlesztés nemcsak a kerékpárosokat csábítja új kihívásokra, hanem az aktív, négy évszakos Balaton kínálatát is tovább erősíti, újabb jó okot adva arra, hogy ősszel se tegyük el a bringát.
Mozivá változott Veszprém és Balatonfüred három napra: a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik nyolc helyszínen közel hetven filmmel és több teltházas vetítéssel várta a közönséget. A Miénk itt a film! mottóval megrendezett nyárzáró filmes esemény 4500 nézőt vonzott, és idén a közönség választotta ki a Filmpiknik díjazottjait.
Keszthelyen, a Festetics-kastély egykori fejőházában ma igazi gyerekparadicsom vár benneteket. A közel 150 éves épület játékos formában mesél a Festetics-örökségről, miközben trambulin, mini mászófal, labirintus, bábszereplők és interaktív kiállítások teszik felejthetetlen élménnyé a látogatást.
Van egy hely a Balaton közelében, ahova nem egyszerűen csak azért mész el, mert szép a körülötte levő erdő, és gyönyörű az épület, hanem azért is, mert egyszerűen jó ott lenni. A zalaszántói sztúpa különleges élményt ad, bármilyen vallásban is hiszel: csendet, teret és egy kis pluszt, amit nehéz szavakba önteni.
A Püspöki Palota Látogatóközpont állandó és időszaki kiállításai, programjai és kávézója kicsiket és nagyokat elvarázsol! Itt az ideje felfedezned!
Akár bringával érkezel, akár sétára vagy egy kellemes balatoni piknikre vágysz, a Szépkilátó tökéletes választás az év minden napján: festői kilátás, csend, zöld és a Balaton – minden együtt van egy felejthetetlen kiránduláshoz.
Hatalmas platánfák között korzózhattok Balatonfüred leglátogatottabb helyszínén, a Tagore-sétányon.
Egész évben látogatható a nemrég felújított Nagyvázsonyi Kinizsi vár, ahol a történelmi falak között interaktív kiállítási elemek segítségével fedezhetitek fel a régmúlt időket. Kicsiknek és nagyoknak is izgalmas program!

