Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Tavaszi Mountainbike Túra a Balaton-felvidéken - 2025

Egy izgalmas mountis kalandtúrára várnak benneteket május 10-én a mesebeli Balaton-felvidéken. Izgalmas, változatos útvonalon kalandozhattok, a nyomvonal 80%-ban terepen halad! Ha nem tekertek, gyertek szurkolni!

Balaton Mountainbike Túra

Tizedik alkalommal rendezik meg Balatonfüreden a Balaton MTB Túrát május 10-én. Ez lesz a Négy Évszak Bringa Túra Sorozat második állomása, valamint az Olimpiai Ötpróba egyik állomása.

A Sportaktív által szervezett túra rajtja a balatonfüredi Annagora Aquapark parkolójában lesz, majd Balatonszőlős, Mencshely, Szentantalfa , Dörgicse, Vászoly, Pécsely, Balatonszőlős érintése után gurulhattok be Balatonfüredre a célba.

Akik most indulnak neki először egy ilyen bringás kalandnak, ne gondolják, hogy olyan egyszerű letekerni 62 km-t terepen, 1250 m szintkülönbséggel. A kellő felkészültség elengedhetetlen a túra teljesítéséhez, a nyomvonal 80%-ban terepen halad.

Mire számíthattok a tavaszi mounti túrán?

Több száz résztvevő, a remek hangulat, a felejthetetlen élmények várnak rátok, higyjétek el, egészen más ekkora csapattal elindulni, mint a barátokkal vagy egyedül. Ez nem verseny, hanem túra, de valódi sportkihívás lesz. Ha szerettek terepen bringázni, itt a helyetek!

Végig kitáblázott útvonal, négy frissítő állomás, mobil SOS szerviz, egészségügyi biztosítás, a célban befutó érem és tészta egytál étel vár benneteket.

Program

8:00 – 9:45 Rajtszám átvétel
10:00 A túra rajtja
10:00 – 16:00 Élménytúra mountainbike-kal a Balaton-felvidéken
16:00 Tombolasorsolás

Fontos részvételi feltételek:

Itt tudtok nevezni!

További 4 évszakos bringás időpontok:
Nyári Bringa Túra 2025. július 20.
Őszi Bringa Túra 2025. október 25.

Töltsetek el több napot Balatonfüreden

Míg a család sportosabb tagjai tekernek, ti a versenyközpontban vagy a környéken tudtok körülnézni. A befutó területén folyamatosan jó hangulat vár benneteket, gyertek szurkolni!

Szállást a közeli Margaréta Hotelben is tudtok foglalni, itt nagyon szeretik a bringásokat. A településen az egyszerű apartmanoktól az ötcsillagos hotelig minden kategóriában meg tudtok pihenni.
A strandolás mellett ne hagyjátok ki az Annagora Aquaparkot sem!
Sétáljatok a Tagore-sétányon, üljetek be egy koktélra, vacsorára a környéken! Mi nagyon szeretjük a Bergmann-krémest és a Sparhelt bisztró különleges fogásait, és nem hagynánk ki a füredi borászatokat sem. A Gyukli pince és a Zelna Borbisztró kerékpárral is könnyen elérhető.

Ha több napot töltetek Balatonfüreden, hajózzatok, a vízről csodálatos a rálátás Tihanyi-félszigetre is.

Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás - 2026
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsony - 2026
Zalaszántó Béke Sztúpa
Balatongyöröki Szépkilátó – panoráma, piknik és varázslat egy helyen
Vízi élmények az egész családnak - Zalakarosi Fürdő

Legfrissebb beszámolók

Badacsony

Május 30-án Badacsonyban a Kéknyelű Virágzás Ünnepe egy igazi gasztronómiai és kulturális kaland lesz, amely a helyi borok, ízek és emberek ünneplésére hív benneteket! Mi egy előzetes sajtótúrán ismertük meg ezt a különleges szőlőfajtát, és természetesen belekóstoltunk a borokba is.

Vannak városok, amelyekhez idő kell. Több látogatás, több séta, mire igazán megmutatják magukat. Veszprém viszont már az első pillanatokban ad egy erős benyomást. Inkább apró, jól eltalált részleteken keresztül működik: egy kávézó hangulatán, egy váratlan kilátáson, egy utcán, ahol jó csak úgy végigsétálni. Mire továbbindulsz, már egészen közel érzed magad hozzá.

    Április közepén újra pezsgő diákélettel telt meg Keszthely: a 2026-os Helikoni Ünnepségekre több mint kétezer dunántúli középiskolás érkezett, hogy megmutassa tehetségét, kreativitását és alkotóerejét.

    Ugrás az oldal tetejére