Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Több százezer tulipán között sétálhatsz a Balatonnál

Megjelenés: 2026. ápr. 7., kedd

Egy nap, amikor a Balaton nem a vízparton kezdődik, hanem a dombokon. Tulipánok között sétálva, tulipánt szedve pihentük ki a húsvéti forgatagot Kőröshegyen. Itt az ideje nektek is megtervezni egy színpompás napot!

Tulipánszüret Kőröshegyen

A tulipánszüret pontosan az a tavaszi balatoni élmény, amiért minden évben érdemes visszatérni. Ahogy megérkeztünk a Kőröshegyi Levendulásba, ami tavasszal persze tulipános, már messziről látszottak a színes sorok. Nem siettünk, itt ez nem is működik, inkább hagytuk, hogy beszippantson a hangulat.

Sétáltunk a tulipánmezőn, vödör a kézben, és próbáltunk választani a szebbnél szebb virágok közül. Kevés sikerrel, mert nagyjából mindet haza hoztuk volna. Közben persze megálltunk, hogy körbenézzünk, százezer színárnyalatban pompázó dombok, tavaszi fények, balatoni panoráma, ez az a látvány, amit nem lehet megunni.

Készüljetek arra, hogy sokkal nagyobb csokrot fogtok hazavinni, mint amit terveztetek, annyi fajta, annyi szín van, hogy nem lehet ellenállni, minden féléből szeretnél a vödrödbe tenni, és jól van ez így.

Séta közben leültünk a fűbe, a szuper installációk elé, mögé álltunk, fotókat készítettünk, és egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy már órák óta nem csinálunk semmit, csak jól vagyunk. A tulipánszüret Kőröshegyen pont ezt tudja, kiszakít a rohanásból, és visszatesz abba az egyszerű, jó balatoni érzésbe, amikor maga a hely az élmény.

Mi több vicces videót láttunk korábban arról, hogy a férfiak nyüglődve sétálgatnak párjukkal, gyerekükkel, de higyjétek el, ők is élvezik.

A gyerekek is imádják, és mi nők pedig szétposztoljuk a közösségi felületeinket is, mert annyira szuper a látvány, az illatok, a háttér, meg kell mutatni mindenkinek.

Praktikus tippek a tulipánszüretre

Egy ilyen nap akkor az igazi, ha nem csak sodródsz, hanem okosan készülsz is egy kicsit. Összeszedtük, mire érdemes figyelni, hogy nálatok is minden zökkenőmentes legyen.

Belépők és fizetés

A helyszínen ugyan működik a készpénz és a bankkártya is, de mi egyértelműen az elővételes jegyet ajánljuk. Egyrészt gyorsabb, másrészt elkerülitek a sorban állást, és hidd el, amikor már ott vagy a mező szélén, nem akarsz várakozni.

Online simán meg tudjátok venni a jegyet az esemény hivatalos felületein. Kattints!

Mit vigyetek a szedéshez?

A helyszínen nagyon szép kosarak és vödrök közül lehet választani, szóval ha spontán jöttök, az is teljesen oké.

Szedési szabályok – erre figyeljetek!

Ez fontos, és tök logikus is, a tulipánokat csak éles eszközzel, a szárnál levágva szabad szedni, a hagymákat tilos kiszedni, metszőollót a helyszínen kaptok, 1000 Ft letéti díjjal.

Mit vegyél fel?

Ez egy igazi, élő gazdaság, dombos, egyenletlen tereppel. Ami nálunk bevált, kényelmes cipő. A magas sarkút… hát, azt tényleg inkább csak fotóra ajánljuk!

Mikor érdemes menni?

Ha tehetitek, hétköznap menjetek, mert ilyenkor kevesebb az ember, nyugodtabb a tempó és több a „csak ülünk és nézünk” pillanat. Hétvégén is szuper program, csak ott már inkább fesztiválhangulat van, nagyon sokan imádják a tulipánokat.

Parkolás és közlekedés

1200 férőhelyes parkoló van, a távolsági busz is megáll a közelben. Ne parkoljatok az út mentén, van elég hely bent, még ha kicsit várni is kell az elején. De mi a bicajos, sétálós megközelítést ajánljuk.

Április 26-ig várnak benneteket a Kőröshegyi tulipánszüretre!

Fotók: Bujtás Krisztián

Itt is jártunk

Badacsony

Május 30-án Badacsonyban a Kéknyelű Virágzás Ünnepe egy igazi gasztronómiai és kulturális kaland lesz, amely a helyi borok, ízek és emberek ünneplésére hív benneteket! Mi egy előzetes sajtótúrán ismertük meg ezt a különleges szőlőfajtát, és természetesen belekóstoltunk a borokba is.

Vannak városok, amelyekhez idő kell. Több látogatás, több séta, mire igazán megmutatják magukat. Veszprém viszont már az első pillanatokban ad egy erős benyomást. Inkább apró, jól eltalált részleteken keresztül működik: egy kávézó hangulatán, egy váratlan kilátáson, egy utcán, ahol jó csak úgy végigsétálni. Mire továbbindulsz, már egészen közel érzed magad hozzá.

    Április közepén újra pezsgő diákélettel telt meg Keszthely: a 2026-os Helikoni Ünnepségekre több mint kétezer dunántúli középiskolás érkezett, hogy megmutassa tehetségét, kreativitását és alkotóerejét.

    Ne maradj le az élményekről

    2026. jún. 5., péntek - 2026. jún. 7., vasárnap

    Június hatodikán a Szent György-hegy megtelik élettel. Ez a nap a találkozásokról, a lassulásról, a nagy sétákról, a zenékről, a jó borokról, a naplementéről szól! Helló! Itt az ideje hajnalig barangolni a szuper programok között!

    2026. júl. 16., csütörtök - 2026. júl. 18., szombat

    Idén három napon át, július 16–18. között vár benneteket a Bor.Zene.Zala a varázslatos zalaszabari Öreghegyen. A zalai borok és a gasztroélmények mellé olyan fellépők hozzák a nyári hangulatot, mint Rúzsa Magdi, ByeAlex és a Slepp, a Parno Graszt, a Tankcsapda, valamint Kökény Attila és a Rakonczai Szimfonik.

    2026. máj. 24., vasárnap

    Ez a nap nemcsak a kutyákról, hanem az elfogadásról és a közösségről is szól. Egy különleges balatoni találkozót szerveznek a gazdiknak és négylábú barátaiknak. Legyen szó speciális gondoskodást igénylő vagy teljesen egészséges kutyusról, itt együtt tanulhattok és pihenhettek a Balaton partján.

    Somogyvámos2026. júl. 17., péntek - 2026. júl. 19., vasárnap

    Van egy hely a Balaton közelében, ahol tényleg ki lehet lépni a hétköznapok sodrásából. Július 17–19. között ezt ti is megtapasztalhatjátok Somogyvámoson, ahol a 31. Krisna-völgyi Búcsú három napra egy nyugodtabb, lassabb ritmusú világba hív.

    Ugrás az oldal tetejére