Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Nyitott Porták a Balaton-felvidéken és a Nyugat-Balatonnál

A Balaton igazi arca a vízparton túl is felfedezésre vár. A tanúhegyek lankáin és a rejtett völgyekben egész évben szorgos gazdák dolgoznak azon, hogy helyi ízek, illatok és történetek szülessenek. Induljatok útnak, találkozzatok velük, és kóstoljatok bele a Balaton vidékének valódi ízeibe szeptember utolsó hétvégéjén!

Nyitott porták

Imádjátok a helyi ízeket, a friss házi sajtokat, mézeket, lekvárokat és húsokat? Szívesen bekukkantanátok egy borospincébe, levendulalepárlóba vagy méhészetbe? A gyerekek örömmel ismerkednének az állatokkal, miközben ti finomságokat kóstoltok? Akkor ezt a programot ne hagyjátok ki!

2026. szeptember utolsó hétvégéjén több Balaton környéki településen várnak benneteket a Nyitott Porta Napok 2026 programsorozat résztvevői.

A portákra 12 és 19 óra között előzetes bejelentkezés nélkül is betérhettek, testközelből ismerhetitek meg a helyi ízeket, illatokat, történeteket és persze a balatoni vendégszeretetet. Egyes helyszíneken létszámhoz kötött programokkal is készülnek, amelyekhez előzetes regisztráció szükséges, és fizetős programelemekkel is találkozhattok.

Éltető Balaton-felvidék

Az Éltető Balaton-felvidék Tihanytól a Nivegy-völgyön át egészen Sümegig 59 települést fog össze. Nem ritka, hogy egy borászat borkóstolóján a szomszédos sajtkészítő termékei kerülnek az asztalra.

A nemesvámosi Tekeresvölgyi Családi Birtok tejtermékei és húskészítményei, valamint a balatonszőlősi Gella Kincse gyümölcsecetei a hagyomány tiszteletét példázzák.

A sümegprágai Sör Pincészet a szőlőhegyi csendet idézi meg, a sümegi Árkádok Galéria pedig abba enged bepillantást, hogyan lesz a fényből egyedi tárgy. A mesterségek rajongóit a kapolcsi Kovácsműhely, a csabrendeki közösségi porta és a nemeshanyi Csizmadia Vízimalom várja történetekkel.

Lovason a Vámosi Pince pedig zamatos borokkal és kemencés ételekkel várja az érkezőket. Zánkán a Lapiföldek Farm házi szörpökkel hozza közel a gazdálkodást, míg a Skanzen Panoráma Placc a Tagyon-hegy lábánál nyújt kézműves alkotásokkal kísért kikapcsolódást.

A sümegprágai Sör Pincészet a szőlőhegyi csendet idézi meg, a sümegi Árkádok Galéria pedig abba enged bepillantást, hogyan lesz a fényből egyedi tárgy. A mesterségek rajongóit a kapolcsi Kovácsműhely, a csabrendeki közösségi porta és a nemeshanyi Csizmadia Vízimalom várja történetekkel.

A Nyugat-Balaton kincsei

Ezen a vidéken a portagazdák nem rohanó turistaként, hanem valódi vendégként fogadják az érkezőket. Felsőpáhokon a Kakasbonbon Csokoládé műhelye a bonbonkészítéssel hívja az édesszájúakat, míg a közeli Billegéri Lovastanya bemutatókkal, traktorozással és kalandpályákkal készül.

Alsópáhok kézműves központtá válik: a Páhoki Kapocs Alkotóház a szivás szenvonyó sütemény történetét eleveníti fel, a Lázár Méhészet a méhek világába enged bepillantást, a Sártekerő Fazekasműhely pedig megmutatja a kerámiák születését.

Gyenesdiáson a Kakukkfű Porta gyógynövényes sétákkal várja az érdeklődőket, Cserszegtomajon a Cserszegi Mogyorós az ültetvénytől a feldolgozásig mutatja be a termést, a Pilikán Park pedig az agroturisztikai világba ad betekintést.

Aki a gazdálkodásra kíváncsi, annak a biolisztet előállító zalavári Gyürkice Tanyát ajánljuk, vagy az Angus marhahúst kínáló várvölgyi Farm54 Gazdaságot, míg Balatonszentgyörgyön az Országh Gazda füstölt áruit érdemes megkóstolni.

A nyugat-balatoni kínálat Rezi hegyoldalában a CseRoSajt Manufaktúra sajtjaival és a Laky Demeter Turistaház atmoszférájával bővül. A balatongyöröki Gáspárlat a pálinkafőzés, a döbröcei Gyümölcsműhely a lekvárok, a mihályfai Fűszeres Porta a teák, a Türjei Premontrei Látogatóközpont pedig a kézműves sörök mesterségébe vezet be.

Maradjatok több napig a régióban

Ha igazán autentikus pihenésre vágytok, akkor a résztvevő helyszínek magánszállásain foglaljatok helyet magatoknak. Ha inkább hotelben laknátok, Hévízről, Keszthelyről akár bringával is megközelíthetitek a zalai településeket. Induljatok el időben, hogy minél több helyszínt meg tudjatok látogatni.

Legyetek ti is nyitottak, fedezzétek fel az ízeket, illatokat, és ahol lehet, vegyetek részt a napi feladatokban is! Igazán szuper élmény lesz ez a program az egész családnak!

Elmarad - Balaton Deep Red
Balatoni Szörpfesztivál a Folly Arborétumban
CODE Veszprém: ahol a művészet körülötted kel életre
Történelmi Játszóház – családi élmény a Festetics-kastélynál
Balatongyöröki Szépkilátó – panoráma, piknik és varázslat egy helyen

Legfrissebb beszámolók

Szeptember 8-án egy Magyarországon egyedülálló formátumú bringaparkot adtak át a balatonfüredi Forrás Sportparkban. A nagyszabású fejlesztés nemcsak a kerékpárosokat csábítja új kihívásokra, hanem az aktív, négy évszakos Balaton kínálatát is tovább erősíti, újabb jó okot adva arra, hogy ősszel se tegyük el a bringát.

    Bár a balatoni nyár véget ért, Keszthelyen ősszel sem áll meg az élet. A Goldmark Károly Művelődési Központ kulturális és közösségi programok sokaságával indítja a 2026/2027-es évadot.

    Ugrás az oldal tetejére