
Igazán Flúgos Futamra várnak benneteket Balatonlellére, ahol nemcsak ti, de járgányotok is farsangi jelmezbe bújhat! A február 22-i autós felvonulás nevezési díját jótékony célra fordítják a szervezők!


Február 22-én tartják az ötödik autós farsangot Balatonlellén, ahol az autók, motorok és a tulajdonosaik is beöltözhetnek, extra jelmezbe bújhatnak. A szervezők célja, hogy vidám autós felvonulással űzzétek el a telet, ráadásul a nevezési díjakat felajánlják a balatonszemesi adománybank részére.
Gyertek, öltöztessétek be a kocsitokat is, vagy csak nézőként szurkoljatok a felvonulóknak!
-800.jpg)
9:30 Gyülekező a Fortuna utcai parkolóban a bevásárlóközpontok mellett
10:00-13:45 Vegyetek részt a gumball-on, ami egy versenysorozat Balatonlelle, Balatonboglár és kistérségének nevezetességein. Mindenhol ügyességi feladatok várnak, majd a következő pont helyszínét egy versszerű feladvány segítségével találjátok meg. A leghamarabb befutó autós nyer.
14:00 A gyülekező helyről egy közös felvonulással mentek fel a Kishegyre, ahol még sok színes programot szerveznek. Ide érdemes csak nézőként is eljönnötök, és fotókat készíteni a jelmezes autókkal.
15:00 Eredményhirdetés
-800.jpg)
Balatonlelle könnyen megközelíthető az M7-es autópályáról és a 7-es főútról, de vonattal is gyorsan elérhető a fővárosból is. Célszerű szállást foglalnotok a rendezvény közelében, a Kishegyen csak néhány apartmanház található, a vízparthoz közeledve egyre több télen is nyitvatartó magánszállás és apartman vár benneteket.
Az autós felvonulás előtt sétáljatok a parton, egészen más színek, illatok várnak benneteket, mint nyáron, az északi part hegyeinek látványa pedig a vízpartról és a hegyről is káprázatos. Nézzétek meg a közeli Gömbkilátótis!




.jpg?w=884&h=580)
A Balaton-felvidék egyik különleges borvidéki területén megszületett összefogás következő mérföldköve a NivEGY 2025, amely október 17-én, a 6. Nivegy-völgyi Borpikniken mutatkozik be Szentantalfán. A közös palack mögött pedig egy hosszú távú történet kezd kirajzolódni.
A forró nyári napok után szeptembertől novemberig idén is kellemesen meleg, vibrálóan színes és élményekkel teli kikapcsolódást ígér a Balaton legszebb városa, Siófok! A legnépszerűbb Balaton-parti célváros a nyüzsgő fesztiválok, forró strandolások után is ezernyi élménnyel vár ősszel!
Bár a balatoni nyár véget ért, Keszthelyen ősszel sem áll meg az élet. A Goldmark Károly Művelődési Központ kulturális és közösségi programok sokaságával indítja a 2026/2027-es évadot.
December 12-én Balatonlelle, Fonyód és Badacsony először kapcsolódik össze egy közös adventi élménnyé, ahol a vásári forgatag, a téli gasztronómia és a programok mellett maga az utazás is a kaland része lesz. Szálljatok hajóra, és fedezzétek fel, milyen különleges a Balaton advent idején!