Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Állati szombat Szántódpusztán - 2025

Ismerjétek meg a Szántódpusztai Majorság állandó lakóit, várnak benneteket az Állati szombatok. Játékos feladatok, ismeretterjesztés és egy kis időutazás mutatja meg, hogy a strandolás mellett is szuper programokat kínál a Balaton!

Fedezzétek fel a Szántódpusztai Majorságot

Igazi időutazás vár rátok: a 7-es főút mellett található Szántódpusztai Majorság könnyen megközelíthető, egész évben nyitva tart, és garantáltan tartalmas kikapcsolódást kínál az egész családnak, ráadásul ingyenes parkolóban hagyhatjátok a kocsitokat. Érkezhettek bringával is.

A kiállítások a 19. századi majorsági élet világába repítenek vissza: mintha egy másik korszakba csöppennétek. Generációk nőttek fel itt: gyerekzsivaj töltötte be a mezőket, a kicisk a bokrok között bújócskáztak, ezek a régi falak máig őrzik a családi történetek emlékét.
Egykor helyi családok dolgoztak és éltek ezen a birtokon, amely a tihanyi apátság központjaként fontos szerepet játszott a Balaton környékének életében. Minden sarok egy-egy újabb történetet mesél el– csak meg kell hallgatni, vagyis nézni.

A nyár során több tematikus programmal is készülnek, mi nagyon várjuk az Állati hétvégéket!

Ismerjétek meg a majorság lakóit

Nyáron szombatonként Állati kalandozásokra hívnak benneteket Szántódpusztára, a program az itt élő állatok részletes bemutatása mellett játékos kalandokat is kínál, a majorság szakértője pedig minden kérdésetekre választ ad! Nézzetek szét a baromfiudvarban, ismerjétek meg a nagyhangú pulykákat, kacsákat, libákat, járjátok körbe a bárányokat, kecskéket, ismerkedjetek meg a pónikkal, szamárral, símogasstok nyuszikat, lovagoljatok és menjetek el egy szekértúrára is.

Júliusi tematika

Az esemény sétajeggyel látogatható, ennek ára 1000 Ft. Jegyvásárlás az alábbi linken!

Maradjatok több napig Szántódpusztán

Bár Szántódpuszta egy órányi autózásra található a fővárostól, ne csak egynapos kirándulást tervezzetek ide! A Szántódpusztai Majorság, a piac és a programok meglátogatása mellett fedezzétek fel a környéket akár két keréken is.

Közel van a kompkikötő is, ha még nem utaztatok az új balatoni kompokkal, ne hagyjátok ki az élményt se! Szállást Szántódon, Balatonföldváron és Zamárdiban is tudtok foglalni!

FESTetics Parkfesztivál, Keszthely - 2025
Beach Run mezítlábas futás Balatonlellén - 2025
Balatongyöröki Szépkilátó – panoráma, piknik és varázslat egy helyen
Vízi élmények az egész családnak - Zalakarosi Fürdő
Festetics-kastély - barokk pompa Keszthelyen

Legfrissebb beszámolók

Ugrás az oldal tetejére