70 kilométernyi új bringaélmény: bővült a BalatonBike365 kitáblázott útvonala a Balaton-felvidéken! Változatos terepek, borászatok, helyi ízek és egész évben elérhető élmények várnak akár egy laza tekerésre, akár többnapos kalandra érkeznél.
Ha a badacsonyi borok mellett a túrázásért is rajongtok, ezt az élményt nektek találták ki. Egy különleges bortúrán vehettek részt, ahol három szőlőhegy – a Tóti-hegy, a Sabar-hegy és az Örsi-hegy – rejtett, csak a helyiek által ismert ösvényein barangoltok, miközben három kiváló pincészetnél álltok meg kóstolóra.
Nemcsak kerékpározni, szurkolni is élmény lesz június 19-21-én Zalakaroson. Gyertek drukkolni, készüljetek síppal, dobbal, ha pedig tekertek, akkor erőnléttel és kitartással is. Több táv, több kategória vár benneteket, az egészen kicsi bringásoktól a profi versenyzőkig mindenki megtalálja a saját kihívását!
Nyitott porták, barátságosan hívogató kertek, zamatos borok, frissen készült házias falatok, kézműves és termelői kincsek minden sarkon, és ha ez kevés lenne, mindezt átszövi a levendula illata, a háttérben pedig ott a Balaton. Itt az ideje elővenni a piknik plédeket!
Jártál már a Szigligeti várban, amikor leszáll az este? Szent Iván éjszakája előtt fáklyafény világítja meg a falakat, a vár ilyenkor egészen más arcát mutatja, amit kár lenne kihagyni.
Többszörös platinalemezes, világszerte ismert előadók érkeznek idén nyáron újra Zalacsányba! Az Örvényesvölgy Fesztivál június 26–28. között három napra elhozza a jazz, a soul és a blues nagy neveit a Balaton közelébe.
Képzeljetek el egy nyári napot, amikor nincs más dolgotok, csak egyik portáról a másikra vándorolni, közben bele-belekóstolni a környék legjobb ízeibe, beszélgetni a gazdákkal, és hagyni, hogy a Zala-völgy szépen, lassan beszippantson.