Itt az ideje bringára pattanni, frissen kitáblázott utakon tekerhetsz
.jpg?w=962&h=628)
70 kilométernyi új bringaélmény: bővült a BalatonBike365 kitáblázott útvonala a Balaton-felvidéken! Változatos terepek, borászatok, helyi ízek és egész évben elérhető élmények várnak akár egy laza tekerésre, akár többnapos kalandra érkeznél.
70 kilométeres új kerékpáros útvonal a Balaton-felvidéken
A BalatonBike365 új, közel 70 kilométeres útvonala tíz települést fűz fel egy élményláncra, ebből hat most kapcsolódik be először a kitáblázott bringás úthálózatba. A szakaszok több ponton kapcsolódnak a meglévő bringautakhoz, és már kacsintgatnak a Bakony felé is, szóval van hova tovább tekerni.
-800.jpg)
Az eligazodás gyerekjáték: 160 ponton, összesen 376 tábla segít, hogy ne csak tekerj, hanem jó irányba tekerj.
Az út pedig pont olyan változatos, mint a táj: aszfalt, murva és földút váltja egymást, sok helyen választható könnyebb vagy kalandosabb verzióval. Itt tényleg mindenki megtalálja a saját tempóját, a ráérős gurulástól a komolyabb felfedezésig, a Balaton-felvidék legszebb részein.
-800.jpg)
A Balaton-felvidék az a hely, ahol minden kanyar új sztorit ad, tanúhegyek, szőlővel rajzolt dombok, apró falvak váltják egymást. Bringáról nézve még jobban összeáll a kép, és végig ott vannak a megállók, amikért érdemes lassítani.
Borászatok, hangulatos vendéglátóhelyek, helyi termelők és barátságos szállások kapcsolódnak rá a BalatonBike365 útvonalra, így a tekerés nemcsak sport, hanem egy igazi, egész napos – vagy akár többnapos – élménycsomag lesz.
-800.jpg)
Új BB365 Port Vígánpetenden
A Vigántpetenden (Kossuth u. 33.) megnyíló BalatonBike365 Port információs és szolgáltató központként támogatja a kerékpárosokat.
Ez az a hely, ahonnan tényleg minden tekerés jól indul. Bringát is bérelhetsz, és begyűjtheted a friss infókat az útvonalakról, látnivalókról és a környék legjobb helyeiről.
A BalatonBike365 projekttel azon dolgozunk, hogy minden évben, új útvonalakkal bővítsük a kerékpározható hálózatot. A mostani fejlesztés egy kiváló példája annak, hogyan tud egy település szervesen bekapcsolódni a bringások életébe. A Vigántpetenden megnyíló központ a most átadott úthálózat szívében helyezkedik el, és ideális kiindulópontja lehet az egy vagy több napos túráknak is – tudtuk meg Szilasi Lászlótól, a BalatonBike365 szakmai vezetőjétől.
-800.jpg)
Vigántpetend számára fontos, hogy aktív részese legyen a Balaton-felvidék turisztikai kínálatának, és egyre több látogatót tudjon megszólítani. A BalatonBike365 Port és a kitáblázott útvonal abban segítenek, hogy az ide érkezők könnyebben felfedezzék a környéket, és ne csak áthaladjanak, hanem több időt is eltöltsenek itt. Bízunk benne, hogy így a vendégek jobban megismerik a helyi értékeket, legyen szó természetről, gasztronómiáról vagy a települések hangulatáról
– mondta Győriványi Dániel polgármester.
-800.jpg)
Vadnai Jonatán, olimpiai és világbajnoki negyedik helyezett vitorlázó, a VisitBalaton365 nagykövete is kipróbálta az új útvonalakat.
A Balaton számomra mindig a szabadság érzését jelenti – nemcsak a vízen, hanem a parton is. Aki biciklire ül, egészen más szemmel látja a tájat: közelebb kerül a helyekhez, az emberekhez, és valóban átéli a környék hangulatát. A Káli-medence pedig pont az a vidék, ahol minden tekerés új élményt ad.
-800.jpg)


.jpg?w=327&h=218)
.jpg?w=420&h=280)
-800.jpg)
.jpg?w=327&h=218)
.jpg?w=420&h=280)
.jpg?w=327&h=218)
.jpg?w=420&h=280)






.jpg?w=327&h=218)
.jpg?w=420&h=280)




.jpg?w=327&h=218)
.jpg?w=420&h=280)

