Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Lassulj le te is - bivalyrezervátum a Kis-Balatonnál

Kápolnapusztán sárban dagonyázó bivalyok, fürge ürgék, csivitelő fecskék és gyurgyalagok között sétálva tölthetitek fel az energiaszinteteket.

Bivalyok, ürgék, gyurgyalagok

Az év minden napján látogatható a Kis-Balaton közelében található bivalyrezervátum a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságához tartozik. Testközelből ismerkedhettek meg a sárban dagonyázó védett bivalyokkal, a fürge ürgékkel, etethettek kecskét és megfigyelhetitek a parti fecskéket, gyurgyalagokat is.

A kirándulóhely az M7-es autópályától és a Balatontól is negyed órányira található, Zalakarosról és Hévízről sincs messze. A kirándulóhely a gyerekes családok kedvence, de romantikus programnak is ideális a tanösvény bejárása.

Kerékpárral is megközelíthető, a parkon keresztül halad egy kerékpárút is. Ha kényelmesebbek vagyunk, és autóval érkezünk, akkor ingyenes parkolóhelyek fogadnak bennünket. A parkban büfé és ingyenesen használható WC is található.

Az ország egyik legnagyobb bivalygulyája található itt, a nemzeti park egyik legfontosabb feladata a magyar házi bivaly genetikájának megőrzése és tenyésztése. Több mint 120 bivalyból áll ez az állomány, a legidősebb állat 40 év körüli.

Tanösvény

A bivalyok közötti tanösvény egy km hosszú, számos információs tábla tájékoztat útközben a legfontosabb tudnivalókról. Szinte hihetetlen az a végtelen csend, ami itt fogad, csak néha robog el egy vonat a berek túloldalán, a terület nagysága miatt a látogatók sem zavarják egymást.

A túrát érdemes többször megszakítani, és a padokra leülni, a kilátóba felmenni, és csak nézni, nézni a végtelen nyugalmú tájat és állatokat. Akár több órát, fél napot is elidőzhettek a friss levegőn. Tényleg csak egy villanypásztor választ el benneteket a békésen legelésző hatalmas testű bivalyoktól, és még ürgéket is láthattok. Ez utóbbiak fotózása elég nehéz, olyan fürgék, hogy szinte lehetetlen őket lencsevégre kapni.

Dagonyázó bivalyok

A bivalyok napi 4-5 órát dagonyáznak, egy helyiek szerint a múlt században nem volt ritka, amikor egy szekeret vontató bivaly megérezte a víz szagát, és komótosan belegyalogolt abba. Majd órákig hűtötte magát, miközben a szekér utasai az árokparton várakoztak. Mert a bivaly bár szelíd állat, de makacs és akaratos.

A dagonyára nem csak azért van szüksége, hogy lehűtse magát, a víz a csípős, szúrós rovaroktól is védi. Fürdés után sem túl tiszták, de a rajtuk megszáradó sár is hűsíti a testüket, és védi őket a rovaroktól. Néhány állat kíváncsian közel jön a kerítéshez, a többség azonban tudomást sem vesz a látogatókról, békésen legelnek vagy fürdőznek. Négy, fél öt körül behajtják őket egy védettebb területre, egymás után vonulnak, igazán különleges látvány.

A parkban található állatsimogatóban kecskék várják a kíváncsi látogatókat, sőt, fogadják őket, és szinte kikunyerálják az ennivalót.

Fürge ürgék

A bivalyok a legelőt is karbantartják, ez nagyon fontos az itt élő ürgék számára. Az ürge azokon a helyeken érzi jól magát, ahol legelőállatokkal karbantartott legelő van. A hetvenes évekig annyi volt belőlük, hogy kötelező védekezést írtak elő ellenük, de mára már fokozottan védett állatok. Húsát is fogyasztották, mivel nagyon tiszta állat, bundája félnemes prém. Viszonylag könnyű volt az elfogásuk, emlékezzünk csak a híres Petőfi Sándor Arany Lacinak című versre. A kis állatok szinte a kipusztulás szélére kerültek.

A fecskék és gyurgyalgok a löszfalakban és a bivalymedencék falában élnek, tavasztól őszig cikáznak a fejetek felett, csivitelésük messziről hallható.

Az 56 hektár méretű, fás legelővé alakított területen dzsipes szafarira is lehetőséged van, ne hagyjátok ki!

Több fa asztal és padok is vannak a területen, ha otthonról hoztok enni-innivalót, azt kényelmesen el tudjátok fogyasztani. A szemetet a kijelölt gyűjtőkbe dobjátok!

Ne etessétek a bivalyokat!

Az állatokat ne etessétek a saját szendvicsetekből, az ürgéknek sem kell ropit vagy csipszet szórni az asztalok alá. A kecskéknek tépjetek egy kis füvet vagy a pénztárnál kapható zoo csemegéből adjatok nekik. A bivalyok bár jámbor állatnak tűnnek, nem esznek kézből sem füvet, sem szendvicset.

A parkban működő büfében tudtok jégkrémet, üdítőt és meleg ételt vásárolni, még bivalypörkölt is van. A pénztárnál szalámik, sajtok közül is válogathattok.

Szállást a közeli Zalakaroson tudtok választani, magánszálláshelyek, 3-4 csillagos hotelek is vannak. A kirándulás után ejtőzzetek a zalakarosi fürdőben, itt ne hagyjátok ki az olasz édességeket a bejárat melletti cukrászdában, a városi levezető séta során pedig a Fő út melletti cukrászda fagyiját ajánljuk.

Murci fesztivál 2024- Balatonlelle
XI. Siófoki Halfesztivál - 2024
Festetics-kastély - barokk pompa Keszthelyen
A Balaton egyik jelképe - Xantus János Gömbkilátó és Magasösvény
Madár és horgászparadicsom - Kis-Balaton

Legfrissebb beszámolók

Szeptember 7-én a Szent György-hegy Matiné programon déltől nyolcig kinyitottak a pincék, piknik, finom falatok és borok, varázslatos kilátás, hatalmas séták vártak bennünket!

Ugrás az oldal tetejére