Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Jókai nyomában - városnéző séta Balatonfüreden

Színes anekdoták és humoros történetek fűszerezik a vezetett városi sétát március 22-én, ahol bepillantást nyerhettek a nagy írófejedelem, Jókai Mór balatonfüredi mindennapjaiba. Gyertek, sétáljunk együtt!

Jókai és a Balaton – Egy író szerelme a tóval

Tudtátok, hogy Jókai Mór életének is fontos helyszíne volt Balatonfüred? Az írót teljesen elvarázsolta a Balaton, így feleségével, Laborfalvi Rózával Balatonfüreden építettek nyaralót. Az 1870-es évektől kezdve húsz évig minden nyáron itt pihentek, villájuk igazi alkotói fészekké vált. Itt született meg Az aranyember is.

A villa 1954 óta lakásmúzeumként látogatható, 2011-ben megújult, ma Jókai Mór Emlékházként vagy Jókai-villaként ismerhetitek. A városban található az Aranyember útja tanösvény és a Jókai-kilátó is. Az író 200. születésnapja alkalmából, 2025. február 18-án a Tagore sétánynál emlékfát ültettek tiszteletére.

Fotó: Jókai Mór Emlékház

Városi séta Jókai emlékére

A március 22-i vezetett városi sétán megismerhetitek Jókai Mór és Laborfalvi Róza Füred-fürdői életét, mindennapjait. Számos anekdota, humoros történet színesíti az ismereteket.

"A szívkórház, a Tagore-sétány, a hajókikötő vagy a strand – ezek a helyek szinte mindenkiben gyerekkori emlékeket ébresztenek. Mindegy, hogy az ember először jár-e Füreden vagy visszatérő vendég, a reformkor központja mindenki számára tartogat újdonságot. Tegyen velem egy sétát Blaha Lujza vagy Jókai nyomában, nézzük meg együtt az Anna-bálok elegáns helyszínét, vagy keressük fel a vörös templom környékét, ahol a Lackó-barlang, a siskei templomrom, vagy a botló-kövek története kínálkozik ígéretes programnak" – invitálja Balatonfüredre a vendégeket a sétát vezető Fülöp Júlia.

Infók a vezetett sétáról:
A vezetett séta időpontja: 2025. március 22. 10:30
Találkozási hely: Tourinform Balatonfüred, Blaha Lujza utca 2.
Útvonal: Vaszary Kert, Jókai Villa és Emlékház, Blaha Lujza utca, Gyógy tér, Kiserdő, Széchenyi park, Tagore sétány, Kisfaludy szobor
A séta hossza: 1,5 km
Jegyár: 3.900 Ft
Jegyvásárlás: készpénzben a helyszínen az idegenvezetőnél.

A sétára előzetes jelentkezés szükséges legkésőbb a séta előtti napon 12 óráig a balaton.guide@gmail.com email címen és a +36 30 72 77 162 telefonszámon.

A sétára kényelmes cipőben és réteges öltözetben érkezzetek. Legyen nálatok egy kis frissítő víz. Parkolni a Tourinform iroda közeli utcákban vagy a kijelölt parkolókban tudtok, figyeljetek arra, hogy a parkolás a város part közeli részén az utcákon is fizetős! A vasúti- és buszmegálló negyed órányira van a parttól.

Töltsetek el több napot Balatonfüreden

A településen az egyszerű apartmanoktól az ötcsillagos hotelig minden kategóriában meg tudtok pihenni a tavaszi időszakban is. A vezetett séta után érdemes még kószálni a Tagore-sétányon, üljetek be egy koktélra, vacsorára a környéken! Mi nagyon szeretjük a Bergmann-krémest és a Sparhelt bisztró különleges fogásait, és nem hagynánk ki a füredi borászatokat sem. A Gyukli pincét és a Zelna Borbisztrót is ejtéstek útba, ha pedig nagyobb távolságra kirándulnátok, béreljetek bringát a BalatonBike központban.

BöFF - Balatoni borok és füstölt falatok Fesztivál Balatonlelle - 2025
Tulipánszüret Szőlősgyörökön - 2025
Festetics-kastély - barokk pompa Keszthelyen
A Balaton egyik jelképe - Xantus János Gömbkilátó és Magasösvény
Lassulj le te is - bivalyrezervátum a Kis-Balatonnál

Legfrissebb beszámolók

A Balatoni Kör idén is gondoskodik róla, hogy a tó körüli gasztro- és turisztikai kínálat színesebb legyen, mint valaha! Ma már nem kérdés, hogy a Balaton 365 napos úti cél, ahol a minőségi vendéglátás és helyi ízek mindig főszerepben vannak.

Maximális nevezői létszámmal, 250 indulóval rajtolt el március 1-jén Hévízen a 4. HévíziBivaly Duatlon verseny. A versenyzők kenukkal, kajakokkal, SUP-okkal teljesítették a 10 km-es vízi távot Hévíztől Fenékpusztáig, majd bivalyerővel futottak vissza a patak melletti töltésen Hévízre.

Ugrás az oldal tetejére