.jpg?w=884&h=580)
Művészet, ízek és élmények várnak benneteket Badacsonytördemicen, a bazaltorgonák árnyékában július 4-6. között. Szuper program az egész családnak!
.jpg?w=327&h=184)
.jpg?w=883&h=577)
Badacsonytördemic a Badacsony hegy nyugati oldala alatt fekvő aprócska település, nagyjából ezren lakják. Legkönnyebben a 71-es útról lekanyarodva közelíthetitek meg, de érkezhettek vonattal is, a vasútállomás a település szélén, a központtól 5 perces sétára található. A bringások és autósok is biztosan emlékeznek a macskaköves útszakaszra, ha már jártak erre.
Nem véletlenül vannak itt bazaltköves utcák és házak, a település felett az 1900-as évek elején közel hatvan évig működött bazaltbánya. A Badacsony hegyet alkotó bazaltot nemcsak kirándulás és utazás közben láthatjátok a hegyen, az itt kibányászott kőzet a környék épületeiben, utcáiban, sőt, még az M7-es autópályában is megtalálható.
Forrás: Hivatalos sajtófotó
A parkolás Badacsonytördemicen ingyenes, de a rendezvény idején a szokásosnál is nagyobb forgalom várható, gyertek bringával vagy tömegközlekedéssel, esetleg gyalog a forgatagba.
2025-ben visszatér a régió egyik legszínesebb kulturális és gasztronómiai fesztiválja, a Bazalt Napok. A három napos esemény programjai a település különböző pontjait lakják be, így igazi helyi hangulatban merülhettek el a színház, zene, tánc, finom falatok és képzőművészet világában – mindezt a természet közelségében, a Badacsony hegy lábánál.
-800.jpg)
A Bazalt Napok célja, hogy közelebb hozza a Balaton-felvidék szépségeit, értékeit és közösségét minden látogatóhoz – mert ez a fesztivál nemcsak programokat, hanem élményeket is ad július 4-6. között.
A rendezvény főbb programjai:
Szabadtéri színházi esték – a nyár illatával és a csillagos égbolt alatt
Koncertek – változatos zenei előadások minden ízlésnek
Táncbemutatók – hagyományőrző és kortárs táncegyüttesek műsorai
Képzőművészeti kiállítások – helyi és meghívott művészek alkotásaival
Borkóstolók és borbemutatók – A környék neves borászataitól
Gasztronómiai élmények – helyi ízek, street food, ételkülönlegességek
Kézműves és termelői vásár – hazai kézművesek és kistermelők portékái
Jóga a természetben – reggeli feltöltődés a hegy lábánál
Geotúrák és tematikus séták – vezetett programok a térség geológiai kincsei mentén

A Bazalt Napok minden korosztályt megszólít, a szervezők pedig kiemelt figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra, a helyi közösségek bevonására és a régió értékeinek hiteles bemutatására.
Érdemes több napra érkeznetek, szállást a település magánszállásain vagy a közeli Badacsonyban, Szigligeten, Tapolcán tudtok foglalni.
A túrázást és a meredek kihívásokat kedvelő látogatóknak ajánljuk a 379 fokos Bujdosók-lépcsőjét, a vízivilág szerelmeseinkek pedig a településhez tartozó Badacsonylábdihegyi Strand vízi tanösvényét. Mi kipróbáltuk már, kattints ide!
-800.jpg)
Fotó: Somogyi László
Fedezzétek fel a közeli Szent György-hegyet, másszátok meg a Csobáncot, és vasárnap ne hagyjátok ki a Káptalantóti-piacot sem. Kóstoljatok bele a borvidék boraiba, és üljetek be egy ebédre a Nefelejcs Bisztróba.
.jpg?w=884&h=580)

.jpg?w=884&h=580)
.jpg?w=884&h=580)
A Balaton-felvidék egyik különleges borvidéki területén megszületett összefogás következő mérföldköve a NivEGY 2025, amely október 17-én, a 6. Nivegy-völgyi Borpikniken mutatkozik be Szentantalfán. A közös palack mögött pedig egy hosszú távú történet kezd kirajzolódni.
A forró nyári napok után szeptembertől novemberig idén is kellemesen meleg, vibrálóan színes és élményekkel teli kikapcsolódást ígér a Balaton legszebb városa, Siófok! A legnépszerűbb Balaton-parti célváros a nyüzsgő fesztiválok, forró strandolások után is ezernyi élménnyel vár ősszel!
Bár a balatoni nyár véget ért, Keszthelyen ősszel sem áll meg az élet. A Goldmark Károly Művelődési Központ kulturális és közösségi programok sokaságával indítja a 2026/2027-es évadot.
December 12-én Balatonlelle, Fonyód és Badacsony először kapcsolódik össze egy közös adventi élménnyé, ahol a vásári forgatag, a téli gasztronómia és a programok mellett maga az utazás is a kaland része lesz. Szálljatok hajóra, és fedezzétek fel, milyen különleges a Balaton advent idején!