Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Gyilkosság a nádasdladányi kastélyban – egy estére mi is detektívekké váltunk

Megjelenés: 2025. okt. 28., kedd

Egy este a múltban, ahol minden szalon titkot rejtett, és minden mosoly mögött gyanú lappangott. A nádasdladányi kastély falai között mi magunk váltunk detektívekké egy különleges kastélykrimi során – nyomok, szereplők, csavarok és egy rejtély, amit csak a legélesebb elméjű nyomozók fejthettek meg.

Kastélykrimi a múltból – amikor mi lettünk a detektívek

„A krimi cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.” – mondhatnánk, mint a filmeknél szokás, de valójában a szervezők remekül igazították a történetet a helyszínhez és a korhoz. Mi pedig belebújhattunk az 1800-as évek elegáns, mégis titkokkal terhelt világába.

Egy esküvő, ami egy kissé furcsán alakult…

Vendégként érkeztünk a kastélyba – épp Etus, a nevelő és Károly, az inas fordított napi esküvőjére. Ez a különleges nap arról szólt, hogy az urak szolgáknak, a szolgálók pedig uraknak öltöznek. Vidám nevetések, pezsgő, halk zene… egészen addig, míg egy sikoly meg nem törte az idillt.

A nyomozás elkezdődött

András, a komornyik – aki az este házigazdája és játékmestere is volt – vezetett bennünket a tetthelyre. Negyvenen voltunk „vendégdetektívek”, akik később 5 fős csapatokra oszlottunk, megkaptuk a nyomozáshoz szükséges kellékeket: térképet, feladatlapot, és egy mappát, ahová jegyzeteinket írhattuk. Máris beindult az agytekervény: ki, mikor, miért, hogyan ölhette meg a kastély urát?

A kastély színpaddá vált

Öt helyszínen, a kastály öt különböző helyiségében néztük végig a gróf életének utolsó napját. A színészek játéka lehengerlő volt – mintha tényleg visszarepültünk volna az időben.
Láttuk a bárót, aki dühösen próbálta visszaszerezni a kártyán elveszített birtokát, hallottuk a hivatalnok kapzsi alkudozását, és fültanúi voltunk egy sötét családi titoknak, amely mindent megváltoztatott.
A télikertben a komorna és a komornyik feszült párbeszéde újabb árnyalatot adott a történetnek – testiség, és árulás keveredett a háttérben.

Detektívek akcióban

Amikor minden csapat útra kelt, hogy kérdéseket tegyen fel a kastély lakóinak, és a többi szereplőnek, igazi nyomozóhangulat uralkodott el rajtunk. Figyeltük a rezdüléseket, próbáltuk kiszűrni a félrevezetéseket. Volt, aki kérdezett, más jegyzetelt, és apránként illesztettük össze a mozaikot: ki lehetett a gyilkos, miért történt a bűntény, és hogyan került a gyűrű a halott ujjára?

Két-két „szuperdetektív” még visszatérhetett a helyszínre, hogy feltegye az utolsó kérdéseket – és minden csapat meghozta a döntését.

A nagy leleplezés

Az Ősök csarnokában gyűltünk össze újra, kiderült, ki volt a tettes, ki szőtte a háttérből a szálakat. A nyertes csapat apró meglepetést is kapott, de senki sem ment haza üres kézzel – mindenki detektívoklevelet vehetett át, és persze tele voltunk élménnyel, nevetéssel, izgalommal.

Több, mint játék

A Fer Produkció csapatának köszönhetően nemcsak Nádasladányban, hanem a keszthelyi Festetics-kastélyban is kipróbálhatjátok ez az egyedi nyomozós játékot, kattintsatok ide további időpontokért!

Mi biztosan visszatérünk, mert ez a program nemcsak izgalmas, hanem igazi csapatépítő kaland, amit barátokkal, családdal vagy akár kollégákkal is érdemes kipróbálni.

Így jutsz el a nádasdladányi kastélyhoz

Ha a Balaton partjáról indulunk, a Nádasdladányi Nádasdy-kastély könnyen és gyorsan megközelíthető úti cél. Balatonalmádi vagy Balatonfűzfő felől autóval nagyjából 40–45 perc alatt érünk oda: a 8-as főúton Várpalota irányába, majd Iszkaszentgyörgy és Sárszentmihály felé haladva jutunk el a kastélyhoz. Az út végig jól kitáblázott, kényelmes, és útközben a Balaton-felvidék dombjai, szőlői kísérnek bennünket. Bringával is elérhető, keresd a BB365 kitáblázott szakaszán!

Aki tömegközlekedéssel érkezne, annak érdemes vonattal Várpalotáig vagy Székesfehérvárig utaznia, onnan pedig helyi buszjárattal folytatni az utat Nádasdladányig. A kastély a falu központjában, gondozott park közepén áll, és a környezete már messziről magával ragadó – igazi történelmi gyöngyszem a Balaton és a Velencei-tó között félúton.

Itt is jártunk

Szeptember 8-án egy Magyarországon egyedülálló formátumú bringaparkot adtak át a balatonfüredi Forrás Sportparkban. A nagyszabású fejlesztés nemcsak a kerékpárosokat csábítja új kihívásokra, hanem az aktív, négy évszakos Balaton kínálatát is tovább erősíti, újabb jó okot adva arra, hogy ősszel se tegyük el a bringát.

Ne maradj le az élményekről

2026. okt. 17., szombat

Ősszel is pezseg a Balaton! Október 17-én Vonyarcvashegyen balatoni borok, pezsgők, gasztroélmények és élőzene várnak egy hangulatos délutánon, ahol a Balaton őszi arca megmutatja, miért érdemes ilyenkor is a tóhoz látogatni.

2026. okt. 9., péntek - 2026. okt. 11., vasárnap

Halászlé, sült halak és izgalmas halas fogások, most a gasztronómiai élményeké lesz a főszerep Siófok szívében! A családi programok mellett bulizzatok is! Ingyenes nagykoncerttel vár benneteket Berecki Zoltán, Kowalsky meg a Vega és a Parno Graszt Dánielfy Gergővel!

2026. szept. 25., péntek - 2026. szept. 27., vasárnap

Mi rejtőzik Balatonalmádi patinás villáinak kapui mögött? Szeptember utolsó hétvégéjén ritkán látott épületek, izgalmas történetek és helyi ízek csábítanak időutazásra, fedezzétek fel Almádi egy egészen különleges arcát!

Ugrás az oldal tetejére