Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

A hatvanadik badacsonyi szüreti felvonulás

Megjelenés: 2024. szept. 15., vasárnap

Senki nem maradt szárazon a hatvanadik badacsonyi szüreti felvonuláson! Gyertek, mutatunk néhány vidám pillanatot!

60 éves a Badacsonyi Szüreti felvonulás

Ragyogó nyarat idéző napsütésben sétáltunk szeptember 8-án Badacsonytomajról Badacsonyig a 71-es úton a 60. Badacsonyi Szüreti felvonuláson. A felvonulás idején autóval nem lehetett ezen a szakaszon közlekedni, mert lovasok, lovasszekerek, traktorok és néptáncosok, na meg seregnyi néző foglalta el a főutat.

Tudtátok, hogy a badacsonyi szüreti felvonulás volt az első, televízió által közvetített rendezvény? Az első szüreti felvonulást 1964-ban tartották, ma, hatvan évvel később is ez az ősz legjobban várt eseménye a településen.

A Badacsonytomajról induló színes forgatagot a balatonfüredi fúvószenekar vezette, utánuk a környékbeli települések küldöttségei jöttek, néptáncegyüttes hozta a szőlőharangot, fegyverforgató vitézek, magyarországi borrendek, kopjások, huszárok, zászlóforgatók, tűzzsonglőrök, lovas fogatok vonultak egymás után.

Zenéből, jó hangulatból, táncból, na és persze badacsonyi borból nem volt hiány.

Senki nem maradt szárazon a badacsonyi szüreti felvonuláson

Útközben fogyott a jó badacsonyi bor, s ezzel párhuzamosan emelkedett a jókedv is. A felvonuló asszonyok előző éjszaka pogácsát és sajtos rudat sütöttek, kellett a borkorcsolya is a vendégeknek.

Ha volt a kezünkben szőlőfürt vagy pogácsa, megnyugodtak a felvonulók, hogy nem vagyunk híján a badacsonyi vendéglátásnak, persze, a poharunkat is szorgalmasan töltögették borokkal, senki nem maradt szomjas a nézők közül sem.

Egy-egy felvonuló csapat 120-150 liter bort osztogatott el menet közben. Ez igazán vicces jeleneteket is eredményezett, a várvitézek kalózzal koccintottak, a szürke csuhát viselő szerzetesek pedig folyamatosan hódították meg a női szíveket. A lovas legények egyre hangosabban kurjongattak a lányok után. Egy idő után a 71-es úton guruló horgászcsónak látványa ugyanolyan természetes volt, mint a kalózlánnyal flörtölő szürkebarát.

A menet egyik legviccesebb csapata a Fröccsplató volt, a fröccshöz használt szóda volt az ő fegyverük. Nemcsak a traktor platójáról lőtték a szúrós vizet a tömegbe, nemcsak a poharakat töltögették szódával, hanem lesből támadtak a gyanútlan nézelődőkre, akiket tetőtől talpig eláztattak a vízsugarakkal. Szerencsére a napon percek alatt megszáradt minden áldozat.

Jövőre gyertek ti is!

Fedezd fel a Balaton őszi hangulatát szuper szállások ellenállhatatlan ajánlataival!

Itt is jártunk

Szeptember 29-én a balatongyöröki Promenád Kávézóban zajlott a 2026-os Balaton sütije verseny. Szuper őszi napsütés segítette a 7 tagú zsűri munkáját, természetesen mi is ott voltunk, és bele-belekóstoltunk a nevezett desszertekbe.
Azt, hogy kik lettek a győztesek, még nem árulhatjuk el, de október 11-én a badacsonyi Füge Feszten ti is megismerhetitek az idei győztes balatoni desszerteket!

Szeptember 8-án egy Magyarországon egyedülálló formátumú bringaparkot adtak át a balatonfüredi Forrás Sportparkban. A nagyszabású fejlesztés nemcsak a kerékpárosokat csábítja új kihívásokra, hanem az aktív, négy évszakos Balaton kínálatát is tovább erősíti, újabb jó okot adva arra, hogy ősszel se tegyük el a bringát.

Ne maradj le az élményekről

2026. okt. 29., csütörtök - 2026. okt. 31., szombat

Egy vezetett túrán ismerhetitek meg a Helkában a sörfőzés világát, a főzde épületének különleges történelmét, miközben kedvenc balatoni söreiteket kóstoljátok a túra ideje alatt korlátlanul. Itt az ideje felfedezni a Helkát!

2026. okt. 23., péntek - 2026. okt. 24., szombat

Ki tudna nemet mondani egy ropogós sült süllőre, ha mellé balatoni fesztiválélmény is társul? Október 23-24-én finom ételekkel, remek borokkal és kulturális programokkal készül a 19. Szigligeti Süllőfesztivál. Ott találkozunk!

Ugrás az oldal tetejére