Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Színek az égből – Vollein Ferenc kiállítása

Színek az égből – Vollein Ferenc kiállításaSzínek az égből – Vollein Ferenc kiállítása

Vollein Ferenc kiemelt festészeti témái: a balatoni táj és a hozzá fűződő mondák és legendák illusztrációi, a magyar történelem sorsfordító alakjainak a megjelenítése, valamint a toszkán, a dél-itáliai és a görög táj élményei.

Vollein Ferenc kortárs, Balaton-díjas festőművész. Az eddigi életműve alapján a szakírók a naiv képzőművészeti irányzat kiemelkedő hazai és nemzetközi képviselőjeként határozzák meg. A magyar és az európai naiv képzőművészeti irányzat stílusjegyeit ötvözi az itáliai reneszánsz hagyományaival, a sajátosan önálló színelmélete alapján kialakított színvilágával.

Magyarországon egyedül képviseli a naiv reneszánsz irányzatot a képzőművészetben.

Ne maradj le az élményekről

2026. aug. 2., vasárnap

Augusztus első vasárnapján igazi vásári hangulat költözik Nagyvázsonyba: gazdák, kézművesek, állatok és finomságok várnak benneteket egy vidám, családi programmal az Igásló Központban. Ha szeretitek a piacok nyüzsgését, a vidéki hangulatot és a hagyományos vásárokat, ezt az eseményt érdemes felírni a naptárba.

Somogyvámos2026. júl. 17., péntek - 2026. júl. 19., vasárnap

Van egy hely a Balaton közelében, ahol tényleg ki lehet lépni a hétköznapok sodrásából. Július 17–19. között ezt ti is megtapasztalhatjátok Somogyvámoson, ahol a 31. Krisna-völgyi Búcsú három napra egy nyugodtabb, lassabb ritmusú világba hív.

2026. júl. 26., vasárnap - 2026. aug. 1., szombat

Ez az evezés az extrém sportteljesítményen túl egy közös ügy, ahol minden evezőcsapás és erőfeszítés egy jó célért történik. Ti is becsatlakozhattok az út bármelyik szakaszára, akár kajakkal, SUP-pal, hajóval egy rövidebb vagy egy hosszabb távra.

2026. júl. 21., kedd - 2026. júl. 26., vasárnap

Koncertekkel, hagyományőrző programokkal és különleges élményekkel hangolódhattok az ország egyik legrégebbi és legismertebb társasági eseményére, az Anna-bálra. A több napos Anna Fesztivál célja, hogy a 201 éves hagyományt minden látogató és helyi lakos közelebb érezhesse magához.

2026. aug. 12., szerda - 2026. aug. 15., szombat

Útjára indult a 46° Balaton Borbusz Magyarország első hop-on hop-off járata a Balatonfüred–Csopaki borvidéken. Így autó, taxi és előre lefoglalt bortúra nélkül, a saját tempótokban fedezhetitek fel a régió legszebb pincészeteit. Leszálltok, boroztok, és a következő körjárattal indulhattok is tovább.

Ugrás az oldal tetejére