Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Középkori hangulat a Balaton közelében - Sümegi vár

A Balatontól 20 kilométerre található Sümegi Vár megér egy látogatást, falai között egész évben visszacsöppenhettek a középkor hangulatába. Töltsetek el itt egy teljes napot az egész családdal!

Meredek gyalogút a várig

A Sümegi Vár az ország egyik legszebb, viszonylag épen megmaradt középkori erődje, a környezetéből magasan kiemelkedő kopár hegytetőre épült, a 84-es úton autózva már messziről láthatjátok.

A várba kizárólag gyalog tudtok felsétálni a kb 200 méter hosszú, szerpentines, kövezett gyalogúton. A legfelső szakasza kissé meredekebb és szűkebb, de szépen lassan, kisebb pihenőkkel bármilyen korosztályú vendég számára teljesíthető. Belépőjegyet majd fent tudtok vásárolni.

A várba vezető feljáró út kezdeténél található az ingyenes személyautó parkoló. Ha kerékpárral érkeztek, célszerű azokat is itt leparkolnotok. Sümeg könnyen megközelíthető vonattal és távolsági autóbusszal is, a megállóhelyek kb. 800 méterre vannak a várba vezető feljárótól.

Játékok a várudvarban

A várudvarba belső kaputorony felvonóhídján át juttok, jó pár órát eltölthettek itt úgy, hogy egy percet sem unatkozunk. Van mosdó, várkocsma és kürtős kalács is készül a gyerekek nagy örömére, akik boldogan elszaladgálnak a falovacskákkal, kardoznak, íjászkodnak, és még a gyerekmegőrzőként funkcionáló kaloda ketrecébe is önként másznak be.

Az ajándékbolt mellett csillogó lovagi páncélok és a középkori kovácsműhely szerszámai is a vár letűnt hétköznapjait idézik fel.

A középkori fajátékok mellett gyógynövénykert és egy kisállatbemutató is vár rátok, minden nap belefuthattok egy íjászbemutatóba is, amelynek ára benne van a belépőjegyben.

Kukkantsatok be sütőházba, a pék házába és a konyhába, nézzétek meg a korhűen rekonstruált lakószobákat.

A várfalat körbejárva lenyűgöző a panoráma, az újonnan átadott kiállítási termekben pedig a modern technológia segítségével fedezhetitek fel a régmúlt történeteit.

Az Öregtorony emeletén püspöki lakószoba, alján börtöncellák láthatók, ha bátrak vagytok, kalodába is zárhatjátok magatokat, és kipróbálhatjátok, milyen lehetett botütésekre várva egy padon lekötözva hasalni.

Régmúlt és napjaink

A vár a XVI. század második felében élte virágkorát, amikor a püspökök reneszánsz palotává és erőddé alakították. A török hódoltság idején végvárként működött. A vár lakói tisztviselők, mesteremberek, katonák és szolgák voltak.

A vár tövénél lovagi tornákat és lakomákat rendeznek a Lovagi Arénában, a Történelmi Élményparkban kőhajító gépek, ostromtorony, dárdavető, tűzfegyverek és egy török ostromtábor is látható. A parkoló melletti Várcsárdában magyaros ételekkel várnak, a szomszédos Hotel Kapitány 4 csillagos szállodában ki tudjátok pihenni a középkori fáradalmakat, ha egyszerűbb szállást kerestek, a település apartmanjait ajánljuk. Feltétlenül nézzétek meg a Püspöki Palotát, a hozzá tartozó boros pincét, kóstoljátok meg a híres sümegi borokat és pezsgőt is.

Handpan koncert a szőlőhegyen - Kéthely 2024
Dés László estje a Kunffy Múzeumban 2024. - Somogytúr
Festetics-kastély - barokk pompa Keszthelyen
A Balaton egyik jelképe - Xantus János Gömbkilátó és Magasösvény
Lassulj le te is - bivalyrezervátum a Kis-Balatonnál

Legfrissebb beszámolók

Szeptember 7-én a Szent György-hegy Matiné programon déltől nyolcig kinyitottak a pincék, piknik, finom falatok és borok, varázslatos kilátás, hatalmas séták vártak bennünket!

Ugrás az oldal tetejére